2. fejezet - Egy újabb unalmas nap ( második rész)

- Természetesen nem. Majd meglátjátok, hogy miért nem. Ne is húzzuk tovább az időt! Ki szeretne felelni?

Erre a kérdésre senki nem számított. Egyik tanárunk sem szokott ilyet kérdezni. A pillanatnyi csend után két kéz lendült a magasba. A mellettem ülő Jane –é, aki mellesleg a legjobb barátnőm és a fizika tanárnőnk lányáé, Lyra –é.

- Áh, Ms. Belacqua. Kérem, fáradjon ide.

- Már megint nem engem hívott ki. Tavaly is állandóan ezt csinálta- zsörtölődött Jane.

- Ne búsuljon Ms. Lovegod legközelebb magát fogom kihívni. – mondta kedvesen Matthew tanár úr.

- Rendben, nincs semmi baj. – felelte illedelmesen barátnőm.

Az óra további részében ismételtünk. Végre megszólalt a csengő és már mindenki kint volt az osztályból. A következő két órám kémia volt, így egyedül mentem a teremhez. A tanárnő lebetegedett, ezért lett 90 szabad percem, amit a suli könyvtárában töltöttem el. Ezen a napon matekom, fizikám, tesim és törim volt még. Történelmen megbeszéltük Jannel, hogy ma átjön hozzánk. Miután vége lett az óráknál a kocsimhoz mentünk és megvártuk a húgomat.

- Sziasztok lányok. Mizu?

- Szia. – köszöntünk egyszerre.

- Ma én is veletek megyek. Megbeszéltük a nővéreddel, hogy nálatok töltöm a délutánt.

- Rendben. Én Leila-t hívtam át. Ugye megvárjuk őt is? Mindjárt jön csak beszélnie kellett az anyukájával. Tudod az ő édesanyja az új iskoladoki…

- Persze, hogy megvárjuk. – válaszoltam húgom kérdésére.

- Én már látom is. Amúgy te nem öltöztél egy kicsit lengén Nina? – tette szóvá barátnőm.

- Reggel én is rászóltam de már nem volt ideje átöltözni.

- Jah persze, ti majdnem elkéstetek.

- Sziasztok. Ha rám vártatok, akkor indulhatunk. – mondta Leila.

- Hello.

- Hello. Rendben. Ha mindenkinek megvan mindene, akkor szálljatok be. – mondtam és a járművet megkerülve beültem a volán mögé. Hazafele lassabban vezettem, mint reggel. Anya kocsija már a felhajtón volt. Leparkoltam a ház elé.

- Anyu, szia. Hoztunk egy-két „potyautast”. Remélem nem baj. Amúgy te hogy-hogy itthon vagy már?

Közben a lányok is beértek.

- Jó napot Mrs. Darwin. – köszöntek egyszerre.

- Szia anyu.

- Hello mindenkinek. Csajok már megmondtam, hogy Kathy, nem pedig Mrs. Darwin.

- Oké Kathy.

- Akkor mi fel is megyünk. Nem akarunk zavarni. – mondtam, mert a dolgozó szobájában volt, és ha ott van, akkor mindig dolgozik.A konyhából hoztam egy kis nassolni valót, meg üdítőt, a biztonság kedvéért.

- Anyukádnak hogy tetszik a tervező szakma? – kérdezte Jane beérve a szobámba.

- Hát nem panaszkodhat. Napi hat órát dolgozik, elég jól megfizetik és én úgy látom rajta, hogy élvezi is.

- Hát az jó. Anya ki van akadva, mert alig van bevételük. Ahhoz képest, hogy a szüleim ügyvédek, mostanában nem sokszor kell dolgozniuk. Na de szerintem van érdekesebb témánk is, mint a szüleink foglalkozása vagy nem?

- De én is így gondolom. Képzeld apa nemsokára hazajön. Tegnap küldött egy mailt, hogy ha minden jól megy, akkor holnap indul.

- Hát ez nagyszerű. Rég láttam Mr. Darwin-t. Vagyis Kai-t. Mióta is van már a tengerészettel felderítő úton?

- Kb. 2 éve. Már nagyon hiányzik.

- Meghiszem. Ha az én apukám már két éve nem járt volna itthon akkor nem tudom mi lenne.

Beraktam a kedvenc cd-met. Kipakoltam a táskámból és nekiláttunk a tanulásnak. Csak akkor szoktam ilyen korán tanulni, ha ő itt van.

- Nem is meséltél még, arról az új fiúról. Még azt is mástól kellett megtudnom, hogy föci fakton melletted ül. Nah mesélj már! Ne kelljen minden szót harapófogóval kihúzni belőled! – türelmetlenkedett.

- Nem történt semmi különös, mivel egy szóval sem szólt hozzám. Két órán keresztül csak kifelé tekingetett az ablakon. Azt kihagytam, hogy olyan fehér volt, mint aki meztelen csigát nyelt. Szerintem ebből kifolyólag rohant ki a második óra közepén, de ki tudja. Lehet, hogy egyszerűen csak el akarta lógni az órákat. Mondjuk a helyében én is ezt tettem volna.

- Ne mond már, hogy nem beszéltetek semmit.

- Én szóltam hozzá. Köszöntem meg kérdezősködtem de nem válaszolt. Még annyit sem mondott, hogy „Hello”. - Hát ez szép! - Az. Figyi van programod holnapra?

- Nem. De miért kérdezed?

- Hát, mert lenne egy ötletem. Elmehetnénk buliba. Úgy is péntek lesz, és mint tudjuk szombaton nem lesz suli.

- De hova mennénk? Engem anya nem enged el messze.

- Hát akkor maradnánk Forks-ban. A „Black House”-ban lesz valami újfajta buli, DJ-vel meg mindennel.

- Téged elengedtek már??

- Még nem kérdeztem meg, mert egyedül biztosan nem fognak. Tudod a fiúk meg a pia miatt.

- Akkor menjünk le anyukádhoz és kérdezzük meg, hogy elenged-e téged. Ha téged elengednek engem is el fognak.

- Rendben. De akkor majd kellenek még emberek.

Lesiettünk a lépcsőn a konyhába, ahol épp a vacsora készült.

- Jaj de jó, hogy lejöttetek lányok. Mindjárt kész a kaja. Jane drágám te is itt eszel ugye? - Igen, köszönöm.

- Anyu elmehetnénk holnap buliba? Jane, én és még páran.

- Téged már elengedtek? – kérdezte barátnőmhöz fordulva.

- Még nem, mert először téged szerettük volna megkérdezni.

- Hát ha anyukád elenged akkor elmehettek, de ne menjetek a világ végére.

- Csak a „Black House”-ba mennénk. Az itt van Forks-ban.

- Én nem mondok nemet. Menjetek szóljatok a lányoknak, hogy jöjjenek enni, addig én felhívom anyukádat és megbeszélem vele a dolgot.

- Köszönöm szépen Kathy.

- Nem tesz semmit.

- Hát ezt is elintéztük. – mondtam legjobb barátnőmnek, a tesóm szobája felé menet. Bekopogtunk. Pár másodperc múlva fordult a kulcs a zárban.

- Sziasztok. Mit szeretnétek? – kérdezte húgom. - Anya üzeni, hogy gyertek le vacsizni.

- Oh, kösz. Rögtön megyünk. – mondta és becsapta az ajtót.Visszamentünk a konyhába és segítettünk megteríteni. Lasagne-t ettünk. Ez volt anya specialitása.

- Ez remekül sikerült Kat.

- Köszönöm Leila.

- Tényleg felülmúltad magadat anyukám. Ilyen jól legutoljára akkor sikerült, mielőtt apa elment volna.

- Én is így érzem. Kicsim segítenél leszedni az asztalt?

- Persze. Beszéltél már Jane anyukájával?

- Épp az imént hívtam. Azt mondta, hogy elmehettek, de semmi pia és semmi pasizás.

- Anyu, te egy földre szállt angyal vagy. – és egy puszit nyomtam az arcára. - Pedig még nem is említettem, hogy elintéztem azt is, hogy itt aludhassanak a lányok.

- Komolyan? Én is itt maradhatok? – lepődött meg Leila.

- Két lányomnak vannak itt a barátnői vagy nem?

Leszedtük az asztalt és felmentünk vissza a szobámba. Az este további részét beszélgetéssel töltöttük.