3. fejezet - Végre történik valami...

Reggel időben felkeltünk. Mivel imádom a fekete-fehér összeállításokat, mindig van két ugyanolyan ruhám az említett színekből. Én sötét gatyót, fehér pólót, fekete pulcsit és fehér cipőt vettem. Jane is így öltözött, csak sötét-világos ellentétben.

- Te figyi, kicsit sem vagyunk feltűnők.

- Áh dehogy. Végül is a szobád környezetébe se olvadunk bele. – jegyezte meg viccesen barátnőm.

- Nah menjünk és együnk valamit.

Leértünk a konyhába, de sehol sem volt senki.

- Anyu, anyu hol vagy?- kiáltottam.

- Nézd, itt van egy üzenet. – mutatott fel egy papírt.

Lányok, el kellett mennem, dolgozni. Legyetek jók.

Ennivalót találtok a hűtőben. Hatra itthon leszek.

Puszil titeket: Anyu

- Hát ez jó. Szerencse, hogy időben felébredtünk. Összedobok valamit reggelire, addig te felkelthetnéd a csajokat. – mondtam.

- Okés.

Komótosan felsétált a lépcsőn. Kinyitottam a hűtő ajtaját és tojást kerestem.

- Ez épp elég lesz. – mondtam egy kicsit hangosabban a kelleténél.

- Mi lesz épp elég?

- Bocs, nem akartam hangosan mondani. Fent vannak már Nináék?

- Igen. Már indulásra késszen.

- Akkor segítenél nekem? Csinálhatnál teát. Én meg nekiállok a rántottának.

- Rendben. A felső polcon vannak a filterek?

- Igen. A vízforraló pedig jobbra lenn.

Tíz perc múlva el is készültünk. Megterítettünk és lehívtuk a tesómékat. Gyorsan végeztünk, így még fél óránk volt indulásig.

- Köszi mindent Al. – szólt Leila, amikor kiszálltunk a kocsiból, a sulinál.

- Nem tesz semmit. Máskor is jöhetnétek.

- Oh, rendben. - Például eljöhetnétek velünk este a ’Black House’-ba. Csapunk egy csajos estét.

- Hát még meg kell kérdeznem anyut, de biztosan mehetek. Amúgy köszi a meghívást.

- Rendben. Ha jöhetsz, akkor órák után itt találkozunk. Nekünk mennük kell. Sziasztok

- Hellosztok. – köszöntek el húgomék.

Első órám földrajz fakt volt. Bementem az osztályba, ahol mindenki ott volt, kivéve az új fiút. Valamiért deja vu fogott el. Furcsa, eddig soha nem éreztem ilyet. Nem fordítottam sok figyelmet ennek a témának, ugyanis nem érdekelnek ezek a babonaszerű jelek. Leültem a helyemre. Hamar vége lett a dupla órának, így nem kellett annyira sietnem tesire. Szépen, lassan felsétáltam a második emeleten lévő tornateremhez és elkezdtem öltözni. Nem siettem el a dolgokat. Bekapcsoltam egy zenét a telómon és arra kezdtem táncolni. Ha valaki most meglátna, elmebetegnek hinne. Nem lenne alaptalan a feltételezése, mert félig voltam felöltözve, és a zene sem volt valami hangos. Nem tudom miért, de olyan érzésem volt, hogy valaki figyel. Túl sok furcsaság egy napra. Vagyis egy fél napra. Először is verőfényes napsütés van. Ez még nem is lenne annyira hihetetlen, ha nem Forksban élne az ember. De az, hogy deja vu-m volt és az, hogy úgy érzem valaki állandóan engem néz ez már valahogy nem normális. Legalábbis nem az én életemben. A nagy elmélkedésem közepette, kikapcsolódott a zene.

- Hát még ez is. – zsörtölődtem. Megcsörrent a telóm. Nem vettem fel azonnal, mert imádtam ezt a számot. Már másodjára ismételte, amikor rájöttem arra, ha valaki ilyen türelmesen csönget, akkor biztos fontos lehet.

- Háló. Itt Alice.

- Szia. Már vagy egy órája hívlak. Mit csinálsz, és ami még fontosabb, hol vagy?

- Nyugi Jane. Már itt vagyok az öltözőben. Miért aggódsz ennyire? Történt valami?

- Te még nem is hallottad? Huh szegénykém ülj le.

Nem tudtam mit akar de, ha ezt mondja, akkor biztosan le kell ülnöm.

- Oké már nem állok. Mondhatod.

- Hát nem tudom, hogy hol kezdjem…

- Az Istenért, mond már. Majd szétrobbanok.

- Nina… - nem tudta tovább mondani.

- Mi van Ninával? Nincs semmi baja, ugye? Mondd, hogy nincs!!! – üvöltöttem az utolsó mondatot a telefonba.