Álmok közt járkálok, az ismeretlenben, mikor kinyitok egy ajtót, egy másik bezárul. Mindig tudtam, hogy a képzelőerőm felülmúlja a legtöbb emberét, de ez már sok. Túl sok. Amit Bloom mondott és mutatott az egyszerűen elképzelhetetlen. Még hogy Cullen-ék élnek és, hogy a Gray család ennyire… más. Ez teljesen megváltoztatta a gondolkodásmódomat. Még hogy csak képzelődöm és a filmeknek szinte semmi alapja sincs. Mostantól semmiben sem lehetek biztos. Vagy mindenben hiszek, vagy semmiben sem. A kérdés egyszerű, de a válasz már nehezebb. Szeretnék felébredni, de nem tudok. Tudni szeretném, hogy Bloom tényleg igazat mondott-e Dean-nel kapcsolatban. Vajon itt ül-e az ágyamnál? Tényleg aggódik értem?
Annyira hihetetlen. Miért foglalkozna velem egy szinte vadidegen srác?! A legészszerűbb válasz az lenne, hogy belém szeretett, de ez nem valószínű. Bár az igazat megvallva nekem is nagyon bejön… Alice! Térj vissza a földre! Nem csak körülötted forog a világ. Amilyen helyes az a fiú, biztosan van egy hozzáillő barátnője, aki szép, okos és nem olyan ügyetlen, mint én. Miközben ezen tanakodtam, kezdtem felébredni. Amennyire az előbb sürgettem az álmokat, most annyira marasztaltam őket. Miközben a kóma és a képzelet világából visszatértem a valóságba, iszonyatos fájdalmat éreztem a fejemben. Ez nem az a tipikus fejfájás volt. Erősebb, érzelmekkel telibb. Szerelem, aggódás, szomorúság, bosszúvágy, csalódás és önmarcangolás.
Hangokat kezdtem hallani, pontosabban csak egyet. Egyből tudtam, ki beszél hozzám.
- Alice, kérlek, bocsásd meg nekem, amit tettem veled. Nem tudtam, hogy ez lesz belőle. Én…én csak megpróbáltalak megvédeni.
Szerettem volna szólni hozzá, de nem ment. Éreztem a hangján és a fejemben is, hogy ideges. Nem tudta kontrolálni az érzelmeit. Hirtelen füstszagot éreztem. A tüdőm friss levegőért kiáltott. Szinte biztos voltam benne, hogy itt a vég. Mintha asztmás rohamot kaptam volna, köhögni kezdtem. Végre elértem a nővérhívó gombját, ami feleslegessé vált, mert abba a pillanatban megszólalt a füstjelző is.
- A francba! – hallottam Dean hangját ismét. - Al, ha hallasz, most ne nagyon lélegezz! - Dean! – kiáltásnak indult, de csak nyöszörgés lett belőle, de ő valószínűleg ezt is meghallotta, mert válaszképpen megcsókolt.
Azt mondják, az első csók mindent eldönthet. Szenvedélyesen, de mégis lágyan csókolt. Nem ellenkeztem. Miért is tettem volna?! Azonnal visszacsókoltam. Sajnos nem sokáig elvezhettem ezt a fajta gyönyört, mert megszakította csókunkat. - Szeretlek. – suttogta és már csak azt vettem észre, hogy csomó mindenki jön be a szobába, de én persze megint ilyenkor estem vissza a sötétségbe. Hogy elájultam, az iszonyatos füstmennyiségtől vagy ismét az álmok világában jártam nem tudtam. Aztán pár pillanat múlva három ajtót és egy asztalt láttam magam előtt. Közelebb mentem hozzájuk és mindegyiken találtam egy feliratot. „Múlt”, „Jelen”, „Jövő” és egy asztalon egy levelet. Megint levél. Ezen már nem is lepődöm meg.
„Kedves Alice!
Gondolom, már megint botránkozol a sok-sok levél miatt, de kérlek, ne haragudj! Hidd el, én szívesebben lennék most veled, de nem tehetem. A három ajtó bármelyikén beléphetsz, de mindegyiken csak egyszer. Ezt azért mondom (írom), mert előfordulhat, hogy vissza kellene menned egy másik időbe ahhoz, hogy megértsd a dolgokat. Ezt nem teheted meg. Ezen kívül van még pár dolog, amiről tudnod kell.
1. Minden egyes perc, amit ezen a helyen, illetve az ajtókon túl töltesz, az a valóságban egy órát jelent. Ez azt is jelenti, hogy ha túl sokáig vagy idelent, akkor napok, sőt hetek is eltelhetnek a saját világodban.
2. Bármely ajtón lépsz be, mindig lesz melletted két gomb. Az egyik lelassítja, a másik felgyorsítja a cselekményeket. Természetesen, ha egyiket sem nyomod meg, halad a rendes ütemében minden.
3. Ha kérdésed lesz az út során, akkor van rá lehetőséged, hogy leírd, és majd választ kapsz rá. Nem ígérhetem, hogy most azonnal, de idővel mindenre fény derül majd.
4. Akkor szakítod meg a „kisfilmeket”, amikor akarod. Azt is megteheted, hogy nagyobb részeket ugrasz (ezt a gombokkal nem tudod irányítani). Pontosan kell gondolnod arra, hogy mennyi idő múlva és kit akarsz látni. Ha véget akarsz vetni egy idősíknak, akkor csak hagyd, hogy elkalandozzanak a gondolataid.
5. Ha mind a három ajtó mögé benéztél, automatikusan felébredsz. Lehet, hogy szédülni fogsz, hányingered lesz, fájni fog a fejed vagy mély álomba zuhansz. Mindenre emlékezni fogsz, amit itt láttál és hallottál, de nem beszélhetsz róla másoknak. Ha mégis ki akarod majd önteni valakinek a szívedet, olyan embert válassz, akiben megbízol, és aki nem néz bolondnak.
A legfontosabb dolog, hogy ne kutass utánam. Idejében meg fogod tudni, hogy ki vagyok. Kérlek Bloom-ot és a többieket se kérdezgesd, hogy tudnak-e rólam valamit.
Sok sikert kívánok!
Anonymus egy jó barátod.”
