3. fejezet - Végre történik valami... ( második rész)

- Nyugi Al! Ninának semmi baja. Csak elájult de már jobban van.

- Hogy érted azt, hogy csak elájult? Hol van most? Azonnal odamegyek.

- Meghallgatsz vagy félreértesz mindent? A húgod elájult, mert … azt végül is nem tudom, hogy miért. - Alice? Itt Nina. Semmi bajom. Nekem legalábbis.

- Oké. De hogy érted azt, hogy neked nincs? Miért kinek van? Mondd el, mi történt!

- Kint voltunk a parkolóban Leila-val. Beszélgettünk az esti programról, és akkor… ő megbotlott. Ezzel nem lenne semmi baj. De épp akkor fordult be egy autó a sarkon. Padlógázzal jött. Bepánikoltam. Ha nincs ott az a fiú, és nem tolat ki az autójával, akkor valamelyikünk már nem élne. – ezeket, a szavakat már sírva mondta.

- Ki volt az? Úgy értem ki mentett meg titeket? Annak az embernek nem esett baja? – érdeklődtem.

- Nem neki semmi baja, de ez a kocsijáról nem mondható el. Ugyanis az tompította a másik járgányt. Amúgy szerintem az új fiú volt az. Az ájulásom pedig a történtek után volt.

- Már azt hittem, valami nagyobb gond van. Mi van Leila-val?

- Egy karcolás sincs rajta. - Jól van akkor majd a következő szünetben találkozunk az ebédlőbe, jó?

- Rendben van. Akkor a kajáldában. Szia.

- Szia. Vigyázz magadra. – búcsúztam tőle.

Tesin egész végig a beszélgetésünkön gondolkoztam. Meg kell keresnem azt a srácot, és meg kell köszönnöm neki, amit tett. Csengetés után gyorsan magamra kapkodtam a ruháimat és elindultam a találkozóhelyünkre. Jane nem nagyon tudta tartani a tempómat.

- Hé, várj már meg. Mondom, hogy semmi gond. Egy karcolás sincs rajta. - Hiszem, ha látom. … Bocs, hogy ilyen undok vagyok, de nagyon aggódom. - Sziasztok. – köszönt valaki.Megfordultunk, és akkor láttuk meg a húgomat és a barátnőjét. Alig hittem a szememnek.

- Te … vagyis ti meg mit csináltok itt? Nem kellett volna hazamennetek, pihenni?

- Nemmmondta még neked senki, hogy semmi bajunk? Hányszor kell neked elmondani valamit? Jah, bocs elfelejtettem, hogy néha kihagy az emlékezőkéd. – mondta Leila.- Te még mindig nem hiszed el, hogy élünk, és virulunk?

- Figyelj Leila! Ha neked is lenne egy tesód, aki ráadásul fiatalabb nálad, és a szüleid leoperálnák a fejedet a nyakadról, ha valami baja esne, akkor megértenéd. – Nagyon bepipultam. – Amúgy meg nem csak azért izgat ennyire a dolog, mert ez van, hanem azért, mert szeretem a húgomat.- Jól van, megértettem. De akkor sem kellene átrohanni az iskolán. Arról még nem is beszéltem, hogy meglátsz minket, és egyből elkezdesz kiabálni.- Jó, bocsánatot kérek mindenkitől. De tényleg megrázott a hír, még akkor is, ha téves riasztás volt. - Na, akkor most mindenki tud mindent, ugye? Ha igen, akkor menjünk. - mondta sietősen Nina.

- Hova mentek???

- Tudod, mi be szoktunk járni órákra, és mivel két perc múlva csengetnek, ezért sietnünk kell.

- Bocsi. Mi is megyünk. Sziasztok.

Rohanni kezdtem az osztály felé. Igaz, hogy a legrövidebb úton közlekedtünk, de még így is elkéstünk.

- Elénézést Mr. Black.

- Üljetek le lányok. Tehát ott tartottunk, hogy hétfőn be fogom szedni a dolgozatokat. Aki nem készül el vele valamilyen oknál fogva, az ne is számítson hármasnál jobb jegyre….

Az óra többi része elég uncsi volt. Csak ismételtünk. Végre kicsengettek. Mint mindenki, mi is kifelé araszoltunk a teremből.

- Ms. Darwin! Legyen szíves idefáradni egy pillanatra.

- Igen tanár úr. Ha a késésről van szó azt meg tudom magyarázni.

- Hát akkor halljam.

- Az úgy volt, hogy Jane felhívott, hogy a húgom elájult. Ez testnevelés óra előtt volt. Miután átöltöztem, egyből keresni kezdtem Ninát. – miközben beszéltünk, elindultunk a tanári felé. - Amikor megtaláltam kiderült, hogy nincs semmi komoly baja, de én tovább idegeskedtem.

- Tehát ezért nem értek ide időben az órára. Jól van nem írtam be önöket későnek. Mondanám, hogy „ha még egyszer előfordul, akkor nem leszek ilyen elnéző”, de nem lesz legközelebb, ugyanis nem kell bejárniuk órákra.

- Ez meg mit jelent? Ki vagyunk tiltva, vagy mi? Csak azért, mert egyszer elkéstünk?

- Ne idegeskedjen! Nem erről van szó. Egyszerűen csak látom magán és Ms. Lovegod-on, hogy nagyon száraznak és unalmasnak tartják az órát.-

De mi nem is… - akartam mondani.

- Már megint félreért. Én azt mondom, mivel tavaly letették a felsőfokú nyelvvizsgát, ezért feleslegesnek tartom, hogy itt üljenek az órán. - De nem azt mondja mindenki, hogy gyakorolni kell azt a nyelvet, ami nem az anyanyelvünk?

- Ez így is van. Azt szeretném, ha minden héten egyszer eljönnének hozzám külön órákra. Persze semmit nem kell fizetniük. Már az igazgató úrral is beszéltem. Ő beleegyezik, ha önöknek megfelel.

- Nagyon köszönöm, vagyis köszönjük az ajánlatot. Ha megbocsát, akkor egy kis gondolkodási időt szeretnénk. Ezt a dolgot, még a szüleinkkel is meg kell beszélnünk.

- Jól van, persze. Én sem úgy gondoltam, hogy egyedül hozzanak döntést.

- Tanár úr?

- Igen kedves?

- Elnézést, de nekem mennem kellene, mert mindjárt kezdődik a következő órám. - Erről meg is feledkeztem. Menjen csak nyugodtan. Ha mégis elkésne, hivatkozzon rám.

- Köszönöm. Viszlát Mr. Black.

- Viszlát Ms. Darwin.