Ismét a feketeség vett hatalmába minket. Már megszoktam de még mindig elég zavaró, hogy az élettel teli múltból az „üres” és sötét jelenbe érkezünk. Mintha csak a gondolataimban olvasnának, a feketét felváltotta a vakító fehér fény. Körül sem néztem, hirtelen egy ágyon találtam magam, mondanom sem kell az is fehér volt. Bloom ott ült mellettem.
- Helyezkedj el, mert amennyi kérdésed van, nem hiszem, hogy egyhamar végzünk. – mondta Bloom.
- Tehát akkor most kérdezhetek bármit?
- Igen. De nem biztos, hogy mindenre egyértelmű választ kapsz. Amire nem felelek, arra neked kell rájönnöd.
- Rendben. Miért mutattad ezt meg nekem?
- Mert megkértek rá. Annyit mondhatok csak, hogy ismered az illetőt, ugyan akkor fogalmad sincs róla, hogy valójában kötődik hozzád.
- Emlékezni fogok erre a nem is tudom, hogy mondjam… varázslatos álomra?
- Nevezhetjük varázslatosnak vagy visszatekintésnek a múltban, de igen, emlékezni fogsz rá.
- Ez a család ugyan az, mint akik nem rég jöttek a suliba?
- Igen.
- De akkor ők több, mint 200 évesek?!
- Úgy ahogy mondod.
- Akkor ők halhatatlanok?
- Valamennyien képesek az örök létre, de nem mindnyájuk.
- Alanna ezek szerint, még mindig farkas?
- Okos lány vagy. Csak ő nem élhet örökké, legalábbis még nem.
- Ugyanolyan, mint Meyer farkasai? Úgy értem, gyors, lenyomata van, akkor változik át, amikor akar meg ilyenek?
- Igen. Az összes Stephenie féle tulajdonság igaz rá, de vannak mások is, amiket nem árulhatok el.
- Ez minden bizonnyal idióta kérdés lesz, de ők nem UFÓK, ugye?
- Nem. – mondta nevetve. – Nem azok, bár megértem a kérdésedet. A mai világban mindenkinek „ufó-mániája van”. Bár rólad nem ezt hallottam.
- Miért hol és kitől hallottál rólam?
- A megbízómtól te kis butus.
- Oh, hát persze. Azt nem mondhatod el, hogy milyen lények?
- Nem, de mesélhetek róluk, de nem mindenkiről. Maximum 2 személyről.
- Hát ez elég… Mindegy. Szeretnék többet megtudni Dean-ről és, hogy miért olyan hihetetlen, hogy megszületett.
- Először „miért”. Hát az ő fajtájuk sem képes sem belső, sem külső változásokra. Egyszerűbben nem változnak semmit. Ez azért nem van, mert halhatatlanok. A legjobban úgy érted meg, ha elképzeled, hogy ők nem a Gray család, hanem a Cullen. Ott is hihetetlen lenne, ha Alice-nek vagy Rose-nak gyereke születne. Ez a helyzet a mi esetünkben is. Így már érted, miért is olyan „fura” ez a dolog?
- Igen. – a fantáziámnak hála, mindig is azt hittem, hogy a Twilight saga létezhet, és most, tessék itt van előttem a tündérek királynője, aki a Cullen-ekhez hasonlítja Dean-éket. Bár ez az egész dolog olyan bizarr.
- Al, Edward és a többiek nem léteznek úgy, ahogy a filmekben látod őket, de Meyer minden szava igaz, amikor az „általa” teremtett lények tulajdonságait említi. Azért mondom így, hogy „általa”, mert valójában ő csak a karaktereket formálta meg, de a jellemzőiket nem ő találtak ki. Pontosabban csak abban volt lehetősége változtatni ezeken a sajátosságokon, hogy bele írja-e őket a művébe úgy, ahogy vannak, vagy alakítsa őket. Tudta valahol legbelül, hogy amit „megálmodott”, az tényleg megtörtént és nem változtatott rajtuk semmit. Biztos vagyok benne, ha találkoznál velük, felismernéd őket, de nem a külsejükről.
- Wow! Akkor ők mégiscsak léteznek?!- majdnem ugrándoztam örömömben- Hogy érted azt, hogy megálmodta? – tudtam, vagy legalábbis érzetem, hogy Bloom elszólta magát és ezzel elindított egy lavinát bennem, amit ha nem tud megállítani, mindent kiszedek belőle.
- Úgy, ahogy most te is. De ennél többet nem mondhatok.
- Csak azt ne mond, hogy neki is egy tündér mutatott ilyeneket!
- De bizony, és az a bizonyos tündér én voltam.
- Hát ez csúcs! Az egyik kedvenc írónőm „múzsája” ül velem szemben. Erre sem gondoltam soha.
- Nah, azért nem akkora szám.
- Szerintem az. Amúgy nem fejezted be, amit elkezdtél. Tudom, hogy én miattam. De térjünk vissza Dean-hez. – a lavina mégsem lett akkora, mint gondoltam, de lehet, hogy jobb is így, és nem kell semmi piszkos részletet megtudnom kedvenc írónőim egyikéről.
- Ez nekem is jobban tetszik.Nos mit szeretnél még kérdezni róla?
- Hát mesélj egy kicsit, kérlek!
- Akkor egyből a közepébe… Gondolom, amikor először találkoztatok nem volt valami figyelmes. Ne ítéld el elsőre, kérlek szépen. Neki jobban fáj, mint neked fájt. Nagyon nehéz most neki. Nem az iskola miatt, hanem miattad. Gyötrődik, mert olyat tett, amit nagyon megbánt.
- Hogy érted azt, hogy először? Csak egyszer találkoztunk.
- Már többször meglátogatott téged. Most is ott ül az ágyad mellett és beszél hozzád. Sajnálom, hogy nem hallhatod. Bár eddig is sok dolgot mondott már neked, de te csak egyszer hallhattad.
- Úgy érted, hogy a múltkori ismeretlen személy Dean volt? Miért érdekli őt az én sorsom? Nem is ismer.
- Alice, hidd el, hogy ő nem akart neked rosszat. Csak ennyit mondhatok. Kérlek, ezt jegyezd meg és ha eljön az ideje, hogy ennél is többet megtudj, emlékezz majd rá.
- Miért kellene emlékeznem rá? Szerepe lesz az életemben?
- Hidd el jobb, ha megjegyzed. Nagyon is szerepe lesz az életedben. Tudom, hogy ez nem kielégítő válasz, de 5 perc múlva több mindent fogsz tudni.
- Ilyen kevés időnk maradt?
- Itt nem tűnik olyan soknak, de ez a Földi létben már lassan két nap. És te már ennyi ideje vagy kómában.
- Akkor ennyit arról, hogy hamarosan hazamehetek. De azt mondtad, hogy 2 személyről beszélhetsz. Szeretném, ha beszélnél Belláról.
- Ő is egy érdekes személyiség. Azt már tudod, hogy jövőbe lát, de nem csak a jövőt, hanem a múltat is látja, vagy megmutathatja másoknak. Van még egy képessége, a vízidomítás, amire mostanában elég gyakran van szüksége Dean miatt. Azt is tudod, hogy Bella és Jonathan testvérek, a lány párja Alec és a szülei Amy és Chris. Amikor Alanna-t örökbe fogadták, Bella „választotta” ki a farkas lányt, aki mostanra nem csak a testvére, de a legjobb barátnője is.
Miközben Bloom beszélt folyamatosan képek ezrei peregtek a szemem előtt, egy filmet alkotva. Amikor a Gray család egy árvaházban van és a gyerekeket nézegetik, amikor a két lány egy nagy vita után összeölelkezik és örök barátságot fogad, amikor Alanna és Jonathan összevesznek és Bella vigasztalja Al-t. Rövid, de érzelmes pillanatok. A legfurcsább a dologban az volt, hogy teljesen átéltem a szemem elé táruló látványt. Éreztem a fájdalmat, a bűntudatot, az örömet, a magányt és még sok minden mást.
