4. fejezet - Végre...

„Kedves Naplóm!

Ma ismét egy feledhetetlen napom volt. Először Jane felhívott, hogy a húgom elájult. Ezt valahogy nem bírtam felfogni. Végül kiderült, hogy egy baleset volt. Egy őrült nem bírt az autójával. Padlógázzal repesztett. Majdnem elütötte Ninát és Leila-t, de szerencsére az új fiú megmentette őket. Meg kell ismernem azt a srácot. Nem csak, mert ezt tette, hanem mert észbontóan jól néz ki, de nem hajlandó barátkozni.Történt még egy igencsak érdekes dolog. Mr. Matthew elrendezte, hogy ne kelljen órákra járnom nekem se és Jane-nek se. Persze ez nem azt jelenti, hogy nem is kell magyart tanulnunk. Nem is bírnám ki. A kedvenc nyelvem a magyar. Mindenki azt mondja, hogy írtó nehéz, pedig szerintem semmi olyan nincs benne. Angol az anyanyelvem, de a spanyol és a magyar nyelv áll közelebb a szívemhez. Kettő közül is az utóbbi. Visszatérve a tanár úrhoz, azt mondta, hogy egy héten minimum egyszer menjünk el hozzá gyakorolni. Imádom ezt a tanárt. Ezelőtt is a kedvenceim közé tartozott, de most ő a legjobb fej a suliban…Ennyi lenne mára.Búcsúzom:Puszi magamnak!!!”

Becsuktam a naplót, és ránéztem az órára. 18-30-at mutatott. Gondoltam, hogy jó lenne előkészíteni a dolgokat estére. A csajok mégsem jöttek haza velem. Megbeszéltük, hogy majd elmegyek értük nyolcra, és idehozom őket.

- Hol lehetnek a sminkes cuccaim? – kérdeztem magamtól.Sehol sem találtam őket. Mindenhol megnéztem. Még az ágy alatt is kerestem. Kinyitottam az ajtómat, jobban mondva kicsaptam, és átfutottam Ninához.

- Nem láttad a sminkeimet?

- Talán észbe kellene tartanod, hogy mit hova teszel.

- Én tudom. Utoljára évnyitókor használtam. Akkor pedig az asztalomon hagytam őket.

- Hát akkor biztosan ott kell lennie.

- Nem vagyok annyira vak, hogy ne lássak meg egy lila dobozt, ami ráadásul nem éppen mondható kicsinek.

- Jól van, na. Én vettem el őket tegnap. Csodálkoztam is, hogy nem vetted észre. Azért nem kellene ennyire felhúzni a dolgot.

- Nem húztam volna fel magam, ha egyből megmondod, hogy te vetted el. Nah mindegy. Hova tetted? Kérem vissza.

- Az éjjeli szekrényemben van. Felülről a második fiókban.

- Amúgy beszéltél Dan-nel?

- Igen. Azt mondta, hogy én csak amolyan alkalmi csaja voltam. Meg azt is közölte, hogy én ezerszer rosszabban csókolok, mint Bianca.

- A kiscsajjal beszéltél?

- Aha. Ő persze mindent letagadott. Mondtam neki, hogy felesleges hazudnia, mert már beszéltem Daniel-el. Megkérdeztem tőle, hogy a barátságunk igazi volt, vagy csak a volt pasim közelébe akart férkőzni. Erre azt mondta, hogy ő ilyen szintre, mint az enyém csak akkor ereszkedik le, amikor akar valamit.

- A kis ribi. Te mit válaszoltál erre? Remélem, nem hagytad magad.

- Én is megmondtam neki a magamét. De ezt majd máskor. Úgy hallom jött valaki.

Valóban érkezett valaki, mert nagy hangzavar jött lentről. Anya hangját hallottam, amint elsírja magát.

- Gyere, nézzük meg mi történik lent. – javasoltam.

Leszaladtunk a lépcsőn. Az ajtóban megláttunk két nagy bőröndöt. Egyből tudtuk, hogy ki érkezett. Még bent sem voltunk a konyhában, de már kórusban kiáltottunk tesómmal.

- Apu, apu! Jó, hogy hazajöttél. Annyira hiányoztál.

- Sziasztok lányok. Nekem is nagyon hiányoztatok. Mekkorát nőttetek. Kész hölgyek vagytok már. De mi lenne, ha nem szóríttanátok ennyire? Alig kapok levegőt. – jegyezte mag viccesen.

- Oké. Most pedig mesélj. Mi volt a tengerészetnél?

- Majd mesélek. De úgy hallottam bulizni mentek ma. Ha igen, akkor készülődnötök kellene.

- De mi itthon is maradhatunk. Máskor is el tudunk menni. – mondta lelkesen Nina.

- Tudom édeseim, de miattam igazán nem kell elhalasztani. Majd holnap mesélek.

- Köszi apu. Te vagy a legjobb. – mondtam.

- Tisztában vagyok vele. – kaptam a szellemes választ. – Lányok, mielőtt felmennétek ezeket nektek hoztam. Nem nagy dolgok, de annál többet jelentenek.

- Igazán nem kellett volna. Már az is elég nagy ajándék, hogy végre hazajöttél.

Elvettük az ajándékokat. Felszaladtunk a lépcsőn. Persze az én szobámba mentünk mindketten. Becsuktam az ajtót, és bekapcsoltam a lejátszómat.

- Mit kaptál? – kíváncsiskodott húgom, aki már elfoglalta az ágyam nagy részét.

- Várj egy pillanatot. Nem tudok egyszerre három dolgot csinálni.Kibontottam a csomagot.

- Ez egy doboz? – lepődött meg Nina.

- Hát nagyon úgy látszik. Felnyitottam a tetejét. ...

3. fejezet - Végre történik valami... ( második rész)

- Nyugi Al! Ninának semmi baja. Csak elájult de már jobban van.

- Hogy érted azt, hogy csak elájult? Hol van most? Azonnal odamegyek.

- Meghallgatsz vagy félreértesz mindent? A húgod elájult, mert … azt végül is nem tudom, hogy miért. - Alice? Itt Nina. Semmi bajom. Nekem legalábbis.

- Oké. De hogy érted azt, hogy neked nincs? Miért kinek van? Mondd el, mi történt!

- Kint voltunk a parkolóban Leila-val. Beszélgettünk az esti programról, és akkor… ő megbotlott. Ezzel nem lenne semmi baj. De épp akkor fordult be egy autó a sarkon. Padlógázzal jött. Bepánikoltam. Ha nincs ott az a fiú, és nem tolat ki az autójával, akkor valamelyikünk már nem élne. – ezeket, a szavakat már sírva mondta.

- Ki volt az? Úgy értem ki mentett meg titeket? Annak az embernek nem esett baja? – érdeklődtem.

- Nem neki semmi baja, de ez a kocsijáról nem mondható el. Ugyanis az tompította a másik járgányt. Amúgy szerintem az új fiú volt az. Az ájulásom pedig a történtek után volt.

- Már azt hittem, valami nagyobb gond van. Mi van Leila-val?

- Egy karcolás sincs rajta. - Jól van akkor majd a következő szünetben találkozunk az ebédlőbe, jó?

- Rendben van. Akkor a kajáldában. Szia.

- Szia. Vigyázz magadra. – búcsúztam tőle.

Tesin egész végig a beszélgetésünkön gondolkoztam. Meg kell keresnem azt a srácot, és meg kell köszönnöm neki, amit tett. Csengetés után gyorsan magamra kapkodtam a ruháimat és elindultam a találkozóhelyünkre. Jane nem nagyon tudta tartani a tempómat.

- Hé, várj már meg. Mondom, hogy semmi gond. Egy karcolás sincs rajta. - Hiszem, ha látom. … Bocs, hogy ilyen undok vagyok, de nagyon aggódom. - Sziasztok. – köszönt valaki.Megfordultunk, és akkor láttuk meg a húgomat és a barátnőjét. Alig hittem a szememnek.

- Te … vagyis ti meg mit csináltok itt? Nem kellett volna hazamennetek, pihenni?

- Nemmmondta még neked senki, hogy semmi bajunk? Hányszor kell neked elmondani valamit? Jah, bocs elfelejtettem, hogy néha kihagy az emlékezőkéd. – mondta Leila.- Te még mindig nem hiszed el, hogy élünk, és virulunk?

- Figyelj Leila! Ha neked is lenne egy tesód, aki ráadásul fiatalabb nálad, és a szüleid leoperálnák a fejedet a nyakadról, ha valami baja esne, akkor megértenéd. – Nagyon bepipultam. – Amúgy meg nem csak azért izgat ennyire a dolog, mert ez van, hanem azért, mert szeretem a húgomat.- Jól van, megértettem. De akkor sem kellene átrohanni az iskolán. Arról még nem is beszéltem, hogy meglátsz minket, és egyből elkezdesz kiabálni.- Jó, bocsánatot kérek mindenkitől. De tényleg megrázott a hír, még akkor is, ha téves riasztás volt. - Na, akkor most mindenki tud mindent, ugye? Ha igen, akkor menjünk. - mondta sietősen Nina.

- Hova mentek???

- Tudod, mi be szoktunk járni órákra, és mivel két perc múlva csengetnek, ezért sietnünk kell.

- Bocsi. Mi is megyünk. Sziasztok.

Rohanni kezdtem az osztály felé. Igaz, hogy a legrövidebb úton közlekedtünk, de még így is elkéstünk.

- Elénézést Mr. Black.

- Üljetek le lányok. Tehát ott tartottunk, hogy hétfőn be fogom szedni a dolgozatokat. Aki nem készül el vele valamilyen oknál fogva, az ne is számítson hármasnál jobb jegyre….

Az óra többi része elég uncsi volt. Csak ismételtünk. Végre kicsengettek. Mint mindenki, mi is kifelé araszoltunk a teremből.

- Ms. Darwin! Legyen szíves idefáradni egy pillanatra.

- Igen tanár úr. Ha a késésről van szó azt meg tudom magyarázni.

- Hát akkor halljam.

- Az úgy volt, hogy Jane felhívott, hogy a húgom elájult. Ez testnevelés óra előtt volt. Miután átöltöztem, egyből keresni kezdtem Ninát. – miközben beszéltünk, elindultunk a tanári felé. - Amikor megtaláltam kiderült, hogy nincs semmi komoly baja, de én tovább idegeskedtem.

- Tehát ezért nem értek ide időben az órára. Jól van nem írtam be önöket későnek. Mondanám, hogy „ha még egyszer előfordul, akkor nem leszek ilyen elnéző”, de nem lesz legközelebb, ugyanis nem kell bejárniuk órákra.

- Ez meg mit jelent? Ki vagyunk tiltva, vagy mi? Csak azért, mert egyszer elkéstünk?

- Ne idegeskedjen! Nem erről van szó. Egyszerűen csak látom magán és Ms. Lovegod-on, hogy nagyon száraznak és unalmasnak tartják az órát.-

De mi nem is… - akartam mondani.

- Már megint félreért. Én azt mondom, mivel tavaly letették a felsőfokú nyelvvizsgát, ezért feleslegesnek tartom, hogy itt üljenek az órán. - De nem azt mondja mindenki, hogy gyakorolni kell azt a nyelvet, ami nem az anyanyelvünk?

- Ez így is van. Azt szeretném, ha minden héten egyszer eljönnének hozzám külön órákra. Persze semmit nem kell fizetniük. Már az igazgató úrral is beszéltem. Ő beleegyezik, ha önöknek megfelel.

- Nagyon köszönöm, vagyis köszönjük az ajánlatot. Ha megbocsát, akkor egy kis gondolkodási időt szeretnénk. Ezt a dolgot, még a szüleinkkel is meg kell beszélnünk.

- Jól van, persze. Én sem úgy gondoltam, hogy egyedül hozzanak döntést.

- Tanár úr?

- Igen kedves?

- Elnézést, de nekem mennem kellene, mert mindjárt kezdődik a következő órám. - Erről meg is feledkeztem. Menjen csak nyugodtan. Ha mégis elkésne, hivatkozzon rám.

- Köszönöm. Viszlát Mr. Black.

- Viszlát Ms. Darwin.

3. fejezet - Végre történik valami...

Reggel időben felkeltünk. Mivel imádom a fekete-fehér összeállításokat, mindig van két ugyanolyan ruhám az említett színekből. Én sötét gatyót, fehér pólót, fekete pulcsit és fehér cipőt vettem. Jane is így öltözött, csak sötét-világos ellentétben.

- Te figyi, kicsit sem vagyunk feltűnők.

- Áh dehogy. Végül is a szobád környezetébe se olvadunk bele. – jegyezte meg viccesen barátnőm.

- Nah menjünk és együnk valamit.

Leértünk a konyhába, de sehol sem volt senki.

- Anyu, anyu hol vagy?- kiáltottam.

- Nézd, itt van egy üzenet. – mutatott fel egy papírt.

Lányok, el kellett mennem, dolgozni. Legyetek jók.

Ennivalót találtok a hűtőben. Hatra itthon leszek.

Puszil titeket: Anyu

- Hát ez jó. Szerencse, hogy időben felébredtünk. Összedobok valamit reggelire, addig te felkelthetnéd a csajokat. – mondtam.

- Okés.

Komótosan felsétált a lépcsőn. Kinyitottam a hűtő ajtaját és tojást kerestem.

- Ez épp elég lesz. – mondtam egy kicsit hangosabban a kelleténél.

- Mi lesz épp elég?

- Bocs, nem akartam hangosan mondani. Fent vannak már Nináék?

- Igen. Már indulásra késszen.

- Akkor segítenél nekem? Csinálhatnál teát. Én meg nekiállok a rántottának.

- Rendben. A felső polcon vannak a filterek?

- Igen. A vízforraló pedig jobbra lenn.

Tíz perc múlva el is készültünk. Megterítettünk és lehívtuk a tesómékat. Gyorsan végeztünk, így még fél óránk volt indulásig.

- Köszi mindent Al. – szólt Leila, amikor kiszálltunk a kocsiból, a sulinál.

- Nem tesz semmit. Máskor is jöhetnétek.

- Oh, rendben. - Például eljöhetnétek velünk este a ’Black House’-ba. Csapunk egy csajos estét.

- Hát még meg kell kérdeznem anyut, de biztosan mehetek. Amúgy köszi a meghívást.

- Rendben. Ha jöhetsz, akkor órák után itt találkozunk. Nekünk mennük kell. Sziasztok

- Hellosztok. – köszöntek el húgomék.

Első órám földrajz fakt volt. Bementem az osztályba, ahol mindenki ott volt, kivéve az új fiút. Valamiért deja vu fogott el. Furcsa, eddig soha nem éreztem ilyet. Nem fordítottam sok figyelmet ennek a témának, ugyanis nem érdekelnek ezek a babonaszerű jelek. Leültem a helyemre. Hamar vége lett a dupla órának, így nem kellett annyira sietnem tesire. Szépen, lassan felsétáltam a második emeleten lévő tornateremhez és elkezdtem öltözni. Nem siettem el a dolgokat. Bekapcsoltam egy zenét a telómon és arra kezdtem táncolni. Ha valaki most meglátna, elmebetegnek hinne. Nem lenne alaptalan a feltételezése, mert félig voltam felöltözve, és a zene sem volt valami hangos. Nem tudom miért, de olyan érzésem volt, hogy valaki figyel. Túl sok furcsaság egy napra. Vagyis egy fél napra. Először is verőfényes napsütés van. Ez még nem is lenne annyira hihetetlen, ha nem Forksban élne az ember. De az, hogy deja vu-m volt és az, hogy úgy érzem valaki állandóan engem néz ez már valahogy nem normális. Legalábbis nem az én életemben. A nagy elmélkedésem közepette, kikapcsolódott a zene.

- Hát még ez is. – zsörtölődtem. Megcsörrent a telóm. Nem vettem fel azonnal, mert imádtam ezt a számot. Már másodjára ismételte, amikor rájöttem arra, ha valaki ilyen türelmesen csönget, akkor biztos fontos lehet.

- Háló. Itt Alice.

- Szia. Már vagy egy órája hívlak. Mit csinálsz, és ami még fontosabb, hol vagy?

- Nyugi Jane. Már itt vagyok az öltözőben. Miért aggódsz ennyire? Történt valami?

- Te még nem is hallottad? Huh szegénykém ülj le.

Nem tudtam mit akar de, ha ezt mondja, akkor biztosan le kell ülnöm.

- Oké már nem állok. Mondhatod.

- Hát nem tudom, hogy hol kezdjem…

- Az Istenért, mond már. Majd szétrobbanok.

- Nina… - nem tudta tovább mondani.

- Mi van Ninával? Nincs semmi baja, ugye? Mondd, hogy nincs!!! – üvöltöttem az utolsó mondatot a telefonba.

2. fejezet - Egy újabb unalmas nap ( második rész)

- Természetesen nem. Majd meglátjátok, hogy miért nem. Ne is húzzuk tovább az időt! Ki szeretne felelni?

Erre a kérdésre senki nem számított. Egyik tanárunk sem szokott ilyet kérdezni. A pillanatnyi csend után két kéz lendült a magasba. A mellettem ülő Jane –é, aki mellesleg a legjobb barátnőm és a fizika tanárnőnk lányáé, Lyra –é.

- Áh, Ms. Belacqua. Kérem, fáradjon ide.

- Már megint nem engem hívott ki. Tavaly is állandóan ezt csinálta- zsörtölődött Jane.

- Ne búsuljon Ms. Lovegod legközelebb magát fogom kihívni. – mondta kedvesen Matthew tanár úr.

- Rendben, nincs semmi baj. – felelte illedelmesen barátnőm.

Az óra további részében ismételtünk. Végre megszólalt a csengő és már mindenki kint volt az osztályból. A következő két órám kémia volt, így egyedül mentem a teremhez. A tanárnő lebetegedett, ezért lett 90 szabad percem, amit a suli könyvtárában töltöttem el. Ezen a napon matekom, fizikám, tesim és törim volt még. Történelmen megbeszéltük Jannel, hogy ma átjön hozzánk. Miután vége lett az óráknál a kocsimhoz mentünk és megvártuk a húgomat.

- Sziasztok lányok. Mizu?

- Szia. – köszöntünk egyszerre.

- Ma én is veletek megyek. Megbeszéltük a nővéreddel, hogy nálatok töltöm a délutánt.

- Rendben. Én Leila-t hívtam át. Ugye megvárjuk őt is? Mindjárt jön csak beszélnie kellett az anyukájával. Tudod az ő édesanyja az új iskoladoki…

- Persze, hogy megvárjuk. – válaszoltam húgom kérdésére.

- Én már látom is. Amúgy te nem öltöztél egy kicsit lengén Nina? – tette szóvá barátnőm.

- Reggel én is rászóltam de már nem volt ideje átöltözni.

- Jah persze, ti majdnem elkéstetek.

- Sziasztok. Ha rám vártatok, akkor indulhatunk. – mondta Leila.

- Hello.

- Hello. Rendben. Ha mindenkinek megvan mindene, akkor szálljatok be. – mondtam és a járművet megkerülve beültem a volán mögé. Hazafele lassabban vezettem, mint reggel. Anya kocsija már a felhajtón volt. Leparkoltam a ház elé.

- Anyu, szia. Hoztunk egy-két „potyautast”. Remélem nem baj. Amúgy te hogy-hogy itthon vagy már?

Közben a lányok is beértek.

- Jó napot Mrs. Darwin. – köszöntek egyszerre.

- Szia anyu.

- Hello mindenkinek. Csajok már megmondtam, hogy Kathy, nem pedig Mrs. Darwin.

- Oké Kathy.

- Akkor mi fel is megyünk. Nem akarunk zavarni. – mondtam, mert a dolgozó szobájában volt, és ha ott van, akkor mindig dolgozik.A konyhából hoztam egy kis nassolni valót, meg üdítőt, a biztonság kedvéért.

- Anyukádnak hogy tetszik a tervező szakma? – kérdezte Jane beérve a szobámba.

- Hát nem panaszkodhat. Napi hat órát dolgozik, elég jól megfizetik és én úgy látom rajta, hogy élvezi is.

- Hát az jó. Anya ki van akadva, mert alig van bevételük. Ahhoz képest, hogy a szüleim ügyvédek, mostanában nem sokszor kell dolgozniuk. Na de szerintem van érdekesebb témánk is, mint a szüleink foglalkozása vagy nem?

- De én is így gondolom. Képzeld apa nemsokára hazajön. Tegnap küldött egy mailt, hogy ha minden jól megy, akkor holnap indul.

- Hát ez nagyszerű. Rég láttam Mr. Darwin-t. Vagyis Kai-t. Mióta is van már a tengerészettel felderítő úton?

- Kb. 2 éve. Már nagyon hiányzik.

- Meghiszem. Ha az én apukám már két éve nem járt volna itthon akkor nem tudom mi lenne.

Beraktam a kedvenc cd-met. Kipakoltam a táskámból és nekiláttunk a tanulásnak. Csak akkor szoktam ilyen korán tanulni, ha ő itt van.

- Nem is meséltél még, arról az új fiúról. Még azt is mástól kellett megtudnom, hogy föci fakton melletted ül. Nah mesélj már! Ne kelljen minden szót harapófogóval kihúzni belőled! – türelmetlenkedett.

- Nem történt semmi különös, mivel egy szóval sem szólt hozzám. Két órán keresztül csak kifelé tekingetett az ablakon. Azt kihagytam, hogy olyan fehér volt, mint aki meztelen csigát nyelt. Szerintem ebből kifolyólag rohant ki a második óra közepén, de ki tudja. Lehet, hogy egyszerűen csak el akarta lógni az órákat. Mondjuk a helyében én is ezt tettem volna.

- Ne mond már, hogy nem beszéltetek semmit.

- Én szóltam hozzá. Köszöntem meg kérdezősködtem de nem válaszolt. Még annyit sem mondott, hogy „Hello”. - Hát ez szép! - Az. Figyi van programod holnapra?

- Nem. De miért kérdezed?

- Hát, mert lenne egy ötletem. Elmehetnénk buliba. Úgy is péntek lesz, és mint tudjuk szombaton nem lesz suli.

- De hova mennénk? Engem anya nem enged el messze.

- Hát akkor maradnánk Forks-ban. A „Black House”-ban lesz valami újfajta buli, DJ-vel meg mindennel.

- Téged elengedtek már??

- Még nem kérdeztem meg, mert egyedül biztosan nem fognak. Tudod a fiúk meg a pia miatt.

- Akkor menjünk le anyukádhoz és kérdezzük meg, hogy elenged-e téged. Ha téged elengednek engem is el fognak.

- Rendben. De akkor majd kellenek még emberek.

Lesiettünk a lépcsőn a konyhába, ahol épp a vacsora készült.

- Jaj de jó, hogy lejöttetek lányok. Mindjárt kész a kaja. Jane drágám te is itt eszel ugye? - Igen, köszönöm.

- Anyu elmehetnénk holnap buliba? Jane, én és még páran.

- Téged már elengedtek? – kérdezte barátnőmhöz fordulva.

- Még nem, mert először téged szerettük volna megkérdezni.

- Hát ha anyukád elenged akkor elmehettek, de ne menjetek a világ végére.

- Csak a „Black House”-ba mennénk. Az itt van Forks-ban.

- Én nem mondok nemet. Menjetek szóljatok a lányoknak, hogy jöjjenek enni, addig én felhívom anyukádat és megbeszélem vele a dolgot.

- Köszönöm szépen Kathy.

- Nem tesz semmit.

- Hát ezt is elintéztük. – mondtam legjobb barátnőmnek, a tesóm szobája felé menet. Bekopogtunk. Pár másodperc múlva fordult a kulcs a zárban.

- Sziasztok. Mit szeretnétek? – kérdezte húgom. - Anya üzeni, hogy gyertek le vacsizni.

- Oh, kösz. Rögtön megyünk. – mondta és becsapta az ajtót.Visszamentünk a konyhába és segítettünk megteríteni. Lasagne-t ettünk. Ez volt anya specialitása.

- Ez remekül sikerült Kat.

- Köszönöm Leila.

- Tényleg felülmúltad magadat anyukám. Ilyen jól legutoljára akkor sikerült, mielőtt apa elment volna.

- Én is így érzem. Kicsim segítenél leszedni az asztalt?

- Persze. Beszéltél már Jane anyukájával?

- Épp az imént hívtam. Azt mondta, hogy elmehettek, de semmi pia és semmi pasizás.

- Anyu, te egy földre szállt angyal vagy. – és egy puszit nyomtam az arcára. - Pedig még nem is említettem, hogy elintéztem azt is, hogy itt aludhassanak a lányok.

- Komolyan? Én is itt maradhatok? – lepődött meg Leila.

- Két lányomnak vannak itt a barátnői vagy nem?

Leszedtük az asztalt és felmentünk vissza a szobámba. Az este további részét beszélgetéssel töltöttük.

2. fejezet - Egy újabb unalmas nap (első rész)

Kivételesen szép napra ébredtünk. Felkeltem és kinéztem az ablakomon és megláttam Jane-t.Azonnal a telefonomhoz kaptam, mert furcsálltam, hogy már suliba megy. Tárcsáztam a számot. Olyan idegesítő volt a várakozás, de végül felvette.

- Szia Al. Miért hívtál?

- Szia. Te ilyen korán elindultál???

- Korán? Te jól vagy már 35 van. Amúgy hol vagy? Már vagy ötször hívtalak de nem vetted fel.

- Úgy érted 7 óra 35 van?

- Igen.

- Uh, bocs elaludtam. Ma inkább ne várj meg, mert nem akarom, hogy te is elkéss.

- Oké de siess te is, mert magyar lesz az első óránk és a tanár feleltetni akar.

- Rendben elkészülök, és már megyek is. Akkor majd a suliban talizunk. Addig is, szia. - Szia. Huh, tényleg ennyire késő lenne már. Megfordultam és megpillantottam az édesdeden alvó húgomat.

- Nina, Nina ébredj! El fogunk késni.

- Csak még két percet kérek. - mondta álmosan.

- Most nem lehet. Mindjárt 8 óra és mi még pizsiben vagyunk.

- Miért nem ezzel kezdted?!- ült fel az ágyon.

– Anya miért nem szól?

- Tényleg ez jó kérdés. Hogy én milyen hülye vagyok…. Tegnapelőtt említette, hogy ma korán be kell mennie dolgozni. Még arra is figyelmeztetett, hogy húzzam fel az ébresztőmet.

- Hát te tényleg nem vagy százas. Nem csak a nevekkel vagy bajban, de az emlékezőkéd sincs rendben. Nah mindegy. Megyek, felöltözöm, aztán bemegyünk együtt kocsival, és te fogsz vezetni. - a mondat utolsó felét kihangsúlyozta. Tudta, hogy én nem, nagyon szeretek gyorsan menni. Neki is van engedélye, csak azt nem tudom, hogy miért mindig nekem kell a volán mögé ülnöm, amikor sietni kellene.Miközben ezeken gondolkodtam, magamra kaptam egy fekete farmert, egy lila felsőt és egy szintén fekete pulcsit. Lesiettem a lépcsőn és készítettem két szendvicset. Bepakoltam őket a táskámba, majd még kettőt csináltam a csigalassú húgomnak, aki végre lejött a lépcsőn. - Felőlem indulhatunk.

- Te jól vagy? Szoknyába jössz, mikor 10 fok sincs??- mondani akart valamit de én beléfojtottam a szót. - Anya le fogja szedni a fejem, ha megtudja, hogy így mentél suliba.

- Most már úgysincs időm átöltözni. Mehetünk?

- Igen. Raktam el neked is valami harapnivalót.

- Köszi szépen.

- Nincs mit. Bezárod az ajtót? Mert ha igen akkor én eddig kijárok a kocsival.

- Aha persze, de menjünk már. Első óra fizika, és dogát írunk.

Magamhoz vettem a táskámat és a kabátomat. Szerencsére anya már kijárt a kocsival, ami egy szürke „Hartge BMW Z4” volt. Beszálltam, és elindítottam. Megláttam az órát már 7-50 volt. Dudáltam és kikiáltottam.

- Nem sietnél egy kicsit???

- Megpróbálok. De ezek a kulcsok mindig kifognak rajtam. – mondta.

- Segítsek?

- Nem kell, már megvagyok.

Bedobta a kulcsot a táskájába és a jármű felé futott. Villámgyorsan becsücsült és én már indultam is. Pár perc múlva már a parkolóban voltunk. Leállítottam a motort és elbúcsúztam Ninától.

- Siess, nehogy elkéss. Sok szerencsét a dolgozathoz. – mondtam jó nővérhez méltóan.

- Köszi. Remélem sikerül majd. Szia.

- Szia. Mindketten kiszálltunk, én pedig lezártam a kocsimat. Épp időben értem az osztályba. Mire helyet foglaltam Jane mellett a tanárunk nagy robajjal becsukta az ajtót.

- Jó reggelt mindenkinek.

- Jó reggelt Mr. Black.

- Mint tudjátok ma lesz az első felelés-, folytatta-, ezért arra gondoltam, hogy aki nem felel, az írjon egy 300 szavas fogalmazást az elmúlt év cselekményéről. Mivel ma csütörtök van a házi dolgozatot hétfőre kérem.

- De tanár úr, aki felel ma annak nem is kell megírnia?- kérdezte Yasmine.

- Természetesen nem. Majd meglátjátok, hogy miért nem.

1. fejezet - Az első nap

„Kedves Naplóm! A mai nap kicsit más volt, mint a többi sulikezdős nap…. Egy új srác jött az évfolyamra és hát persze hogy a mi osztályunkba. Nagyon csinos és elég intelligensnek tűnik, habár a modora nem a legjobb.Amikor megláttam a folyosón órák előtt azt hittem, ott esik le az állam a helyéről (olyan gyönyörű volt). Föci faktom volt 3.-4. óra és neki is. - 21-en voltunk csak a mi évfolyamunkról. Úgy látszik a suli legkedveltebb tantárgya a föci. – Persze csak mellettem volt szabad hely és Mrs. Hale odairányította. Egész órán nem szólt hozzám pedig én próbáltam kapcsolatot teremteni vele. A következő órán sem gondolta meg magát beszélgetés terén. Aztán egyszer csak kirohant a teremből. A tanárnő sem értette de betudta annak hogy biztosan rosszul lett mert egész órán olyan fehér volt….

Talán ennyi lenne mára. Búcsúzom: Puszi magamnak."

Letettem a tollamat és bepakoltam a táskámba. Nagyon lefárasztott a mai 9 óra. Olyan kómás vagyok, hogy már tanulni sem bírok. Szerencsére holnap könnyű óráink lesznek és már tegnap megtanultam amit kellett.

- Al, kicsim irány a fürdő!- hallottam anyu hangját lentről. Ránéztem az órámra: 22:13. Te jó ég. Ennyit vacakoltam volna?! Gyorsan magamhoz vettem a fürdős cuccaimat és elindultam a szobám túloldala felé. Kinyitottam az ajtót és újra elcsodálkoztam a saját fürdőm nagyságán. Még csak pár hete költöztünk, jobban mondva csak én költöztem vissza Londonból Forks-ba. Ugyanis a tavalyi évet cserediákként töltöttem és azalatt csomó újítást végeztek anyuék a házon. Ezen értem azt, hogy a hatalmas szobámhoz kaptam egy saját bejáratú ugyancsak hatalmas fürdőt. És ezt még nehéz megszoknom.Becsaptam magam után az ajtót, és lezuhanyoztam. Imádom az új tusfürdőmet, olyan friss és kellemes illata van. A régi olyan volt, mintha füstöt tennék magamra. Amikor kiléptem a tusoló alól, megcsúsztam valamin, és sikeresen elestem. (Ezek után mondanom sem kell, hogy az egész városban én vagyok a legbénább lány. Én még olyan semmiségekben is képes vagyok elesni, mint egy kő. De komolyan. ) Anya rögtön felsietett és benyitott a szobámba.

- Alice, kicsim jól vagy? Egy nagy zajt hallottam. - Hát igen ez rá vall. Aggódik értem de, közben a háta közepére se kívánná az ügyetlenségemet.

- Itt vagyok- nyitódott az ajtó- és csak elcsúsztam ezen a….. a szappanon?!- Még csak most vettem észre, hogy mi is okozta a „ balesetemet”.

- Nem ütötted meg magad nagyon? Semmid nem vérzik?

- Áh semmi bajom azon kívül, hogy még egy dolgot felírhatok az „ Alice és az ő szerencsétlenségei” listámra. – és egy mosolyt erőltettem arcomra, pedig minden porcikám sajgott.

- Akkor jó. Legközelebb jobban figyelj oda. Siess, öltözz fel és gyere vacsizni, ha ugyan még szeretnél. - Ezzel kiment.Felvettem a pizsim, ami egy sortból és egy pántos pólóból állt. Igaz, hogy Forks-ban elég szeszélyes az időjárás de engem ez nem nagyon izgatott. De a drága egyetlen anyukám ezt másképp gondolta. Folyton azt hajtogatja, hogy „Egyszer majd jól megfázol, aztán akkor sopánkodhatsz, amiért nem fogadtad meg az idősebb tanácsát….” Kívülről fújtam az egészet. Lesiettem a lépcsőn, de közben meghallottam egy nagyon ismerős hangot. Benyitottam és megláttam a húgomat, aki épp egy kínos telefonbeszélgetés közepén lehetett.

- … de miért pont őt? Ezt nem értem. Eddig úgy volt, hogy tök jó barátnők vagyunk, erre kiderül, hogy csak arra használt fel, hogy elcsábíthassa Dan-t.- Észrevehette, hogy ott vagyok, mert így folytatta-, Majd holnap találkozunk és megbeszéljük részletesebben. – és megnyomta a piros gombot.

- Te nem jössz enni? Amúgy kiről beszéltetek? Csak nem Biancáról? Már megint mit csinált az a lány?- miközben ezeket kérdeztem odasétáltam az ágyához, és kényelmesen elhelyezkedtem rajta.

- Én inkább kis fruskának nevezném. Amúgy ezek után már nem lennék képes enni.

- Várj egy pillanatot. Lementem a konyhába. Szerencsére anya épp most tálalt.

- Mi tartott ennyi ideig? Megint elestél valahol?- kérdezte szomorkás hangulatomat észlelve.

- Nem, nem bénáztam megint. Ennyi már épp elég volt mára.

- Na akkor szólj a húgodnak, mert frissen és melegen jó a pizza.

- Anya nem lehetne inkább, hogy fent a szobámban együnk?- Tudtam a válaszát, úgyis nemet fog mondani, de azért próba szerencse.

- Nem. Amúgy milyen kivételes alkalom van, hogy a szobádban szeretnél enni? Ezerszer elmondtam már, hogy…- nem hagytam, hogy befejezze, amit mondani akart.

- Nem rólam van szó, hanem Nináról. - Gondoltam ez beválik, ugyanis ha a drága húgomról van szó a szüleim mindig engedékenyebbek.

- Jól van, de ne maszatoljatok össze semmit.

Egy gyors puszit nyomtam arcára és egy méretes tálca kerestem a konyhaszekrényben. Miután ez megvolt 1-1 poharat, tányért és pár szalvétát tettem rá és elindultam felfelé a lépcsőn.

- Már itt is vagyok. Hoztam egy kis kaját, ha mégis ennél valamit. – Újra leültem az ágyára. Eddig észre sem vettem, hogy nincs a szobában.

- Nina, hol vagy?- semmi válasz- Nina, Nina ez nem vicces!!!

- Itt vagyok. A fürdőben. - halottam hangját, ami jelezte, hogy már jó ideje sírhat.

Nyitódott az ajtó, de semmi más nem történt. Bementem hozzá és megláttam. Nagyon szomorú lehetett, mert feküdt a padlón és a szemei olyanok voltak, mintha már egy hete sírna. Odatérdeltem mellé és simogatni kezdtem. Tudtam, hogy nála csak ez segít, ha ilyen állapotban van.

- Mi a baj? Jól vettem ki a beszélgetésetekből, hogy Bianca el akarja venni tőled Danielt?

- Igen. Leila mondta, hogy látta, amikor az a kis csitri megcsókolja az ÉN fiúmat.

- De honnan tudod, hogy a srác nem akarta? Úgy értem…- nem hagyta, hogy befejezzem.

- Te most arra célzol, hogy nem is a legjobb barátnőm, vagyis már csak volt legjobb barátnőm, hanem a pasim csalt meg?! Ezt nem gondolhatod komolyan!!!

Miközben ezeket a szavakat mondta felült és a szemembe nézett. Egyből megértettem, min mehet most keresztül. Vagyis inkább csak megpróbáltam megérteni, mert nekem egyetlen kapcsolatom volt eddig és az sem volt igazi. Piszkáltak is érte eleget, hogy itt vagyok 16 évesen, de még mindig szűz vagyok és még sohasem csókolóztam.

- Én nem erre gondoltam. Csak arra, hogy mi van akkor, ha bekövetkezett volna a lehető legrosszabb, amit az a Dan tehetett .- próbáltam megnyugtatni de láttam rajta, hogy csak idegesebb lett. – Figyi, gyere, menjünk át az én szobámba, ott kibeszélhetjük a témát és neked is könnyebb lesz.

- Jó de….

- Csak semmi de. Felhoztam a vacsit is, úgyhogy még éhezni sem fogunk.

Láttam rajta, hogy ez az ötlet jobban tetszik neki, mint az, hogy a fürdője közepén, a padlón feküdjön. Mikor átértünk hozzám becsuktam az ajtómat és betettem egy zenét a lejátszóba, ami engem mindig megnyugtat és elhelyezkedtem az ágyamon.

- Ez Twilight- The Lion fell in love with the Lamb?

- Igen. Ettől mindig vidámabb leszek. Remélem neked is segít majd. Tehát hol is tartottunk??

- Ott, hogy szerinted én vak vagyok és nem veszem észre, ami az orrom előtt történik.

- Nem te vagy vaksi te kis butus, hanem az a Bolton gyerek. Lehet, hogy csak ízlésficama van, ha lecserél téged, aki a suli második legszebb diáklyánya vagy egy olyanra, aki a suli legrondábbjai közé tartozik.

- Lehet, hogy igazad van de mi van ha nem?

- Hát mindenképpen beszélj Dan-nel és azután dönts. De ne feledd, hogy rám mindig számíthatsz.

Az este többi részét végigbeszéltük. Annyira belemerültünk, hogy végül egymás ölében aludtunk el.