10. fejezet - Én vagyok elmebeteg, vagy mindez megtörténhet? 4. rész

Bocsi, hogy ilyen későn hoztam, meg rövid is lett, de most nem tellett több. Kicsit erőltetett és lehet, hogy meg is látszik rajta, de azért pls komizzatok!

Hogy is haragudhatnék rá ezek után. Megmentett attól… amitől valószínűleg egész életemben szenvedtem volna. Ha akkor nem gázol el, most nem élhetném át ezeket a dolgokat. Valószínűleg nem találkoztam volna Bloom-mal, és egy életre megutáltam volna a férfiakat.

De ezzel ráérek később is. Már csak egy ajtón kell belépnem. Úgy látszik azoknak a bizonyos gomboknak nem kellett hasznát vennem.

- Anonymus, a jövő, amit látni fogok, az biztos, vagy változhat a döntéseink alapján?

„Valószínűleg teljesen biztos, de előfordult már, hogy megváltozott valakinek a jövője. De ez csak akkor következhet be, ha egy nagyon fontos döntésben mást választ, mint ami meg van írva.”

- Nagyon köszönöm… Ezzel most sokat mondtál.

„Tudom, de nem beszélhetek róla.”

- Mennyi ideje…

„Három napja és öt órája vagy eszméletlen. Bár ez az idő még nem okoz nagyobb sérülést, de nem ártana sietni.”

Akkor irány a jövő!

Kinyitottam az ajtót, ami előttem állt és jóval hosszabb utat tettem meg, mint eddig. Míg az örvényben voltam gondolkodtam Dean-en. Jobban mondva bármire gondoltam végül ő jutott eszembe. Végre ismét a lábamon álltam.

Napsütés, madárcsicsergés, gyerekzsivaj, kacagás, lágy szellő, Dean egy kisfiúval a kezében. Üdítő volt mindezt látni. Egy gyönyörű tisztáson voltunk. Körülöttünk minden nyugodtnak és békésnek látszott. Valami parti lehetett, a lufik, a zene, a torta és a csomó gyerek mind erre utalt.

Akkor megfordult, majd szempillantás alatt előttem termett.

- Alice! Azt hittem el sem jössz a múltkori miatt. Én annyira sajnálom, soha semmilyen körülmények között nem lett volna szabad azt csinálnom, ami… - de nem engedtem, hogy befejezze a mondatot.

A következő pillanatban ajkaim az övéin voltak és szenvedélyesen ostromolták egymást. Elég hosszú ideig voltunk így, de végül eltolt magától és kissé távolabb ment.

- Mi a baj? Valamit nem jól csináltam?

- Hát épp ez az. Te mindent jól csinálsz, bezzeg én… - láttam rajta, hogy elgondolkozik. – Várjunk csak! Te nem a rendes Alice vagy. Úgy értem nem 2056-ból, ugye?

- Hát én 2010-ből jöttem, ha lehet így mondani. Még kómában vagyok.

- Akkor ez volt az első csókunk?

- Igen. De megmagyaráznád, hogy miért lepődtél meg, hogy eljöttem? Mellesleg hol vagyok?

- Hát kb. egy hete, eléggé összekaptunk, és te összecsomagoltál és elmentél. Utánad indultam, de nem értelek be. Azt hittem nem is jössz vissza.

- Ami a jelek szerint még nem történt meg. De mi összeházasodtunk?

- Igen. Bár…

- Ne mond el, kérlek. Tudom, hogy én kérdeztem, de a tudás néha árt.

- Igazad van. Válaszolva a második kérdésedre Edward szülinapi buliján vagy.

Na erre nem tudtam mit mondani. Úgy látszik, van vagy lesz egy férjem meg valószínűleg egy fiam is, de én itt hagyom majd őket. Tisztára, mint egy tini.

Hol vannak azok a gombok?

„A jobb kezednél”

Most már csak azt kellene kitalálnom, hogy melyik gyorsit és melyik lassít.

- Alice, min gondolkozol ennyire?

- Nem lényeges. Kérdezhetek valamit?

- Persze.

- Miért van az, hogy most látsz, de sem a múltban, sem a jelenben nem láttál?

- Hát azt nem tudom. Talán ha felébredtél, kérdezed meg Matt… Anonymus-t.

Próba szerencse. Nem akartam tovább itt lenni. Mármint nem így. Megnyomtam a bal oldali gombot, de minden lassabb lett. Ezek szerint nem ez kell nekem.

- Dean, én most megyek.

- Ilyen hamar?

- Hát szerintem így is többet időztem el itt, mint kellene. Sajnálom.

Újra közelítettem arcához, melyre puszit akartam adni, de ő elfordította a fejét, így ismét csókba forrtunk össze. Ez nem volt olyan hosszú, mint az első, de nem nagyon akartuk abbahagyni. Végül megnyomtam a jobb oldali gombot, és a csóknak is vége lett. Körülbelül 10-szer olyan gyors lett minden, majd még gyorsabb és még gyorsabb. Aztán egy idő után minden a rendes ütemében ment. Változott a helyszín és változtak az emberek is. Egy hatalmas nagy villában voltam, a 2056-os énemmel és 10 másik vámpírral. Közelebb mentem, hogy halljak is valamit.

- Alice, ezt nem teheted Dean-nel meg a fiatokkal sem. Edward is megtette Bellával és semmi jó nem lett belőle. – Edward? Bella? Akkor most a Cullen villában vagyok?

- Tudom, Carlisle, de én nem akarom ezt. Miért hal meg mindenki körülöttem? Pont, akiket szeretek? Persze mindig az én önfejűségem miatt. Mindig csak magamra gondolok. Önző vagyok, makacs, önfejű és hisztis. Nem is értem, miért kellek neki. – Nagyon kiakadtam, mert soha nem szoktam csak úgy összerogyni és sírni, kivéve, ha kivagyok, és most ez történt.

- Sssss, nyugodj meg Al! Itt maradhatsz, de nem fogjuk titokban tartani a családod előtt. Muszáj megbeszélned a dolgokat Dean-nel. Tudom, mit érzel. De nem szökhetsz csak úgy el, mert azt gondolod, hogy jobb lesz neki nélküled. Hidd el én tapasztalatból mondom ezt.

- Tudom, de… Beszélhetnék veled négyszemközt Edward?

Á, szóval ő Edward. Teljesen más, mint a Pattinson által alakított Edward. Akkor a mellette lévő lény biztosan Bella. Hát ő is teljesen más, sőt mindenki más. Edward kivezette a jövőbeli énemet a házból és az erdő felé vitte.

Sok mindent már nem láthattam, mert ismét az örvénybe kerültem és visszakerültem a kiindulási ponthoz.