10. fejezet - Én vagyok elmebeteg, vagy mindez megtörténhet? 3. rész

Pár perc múlva ismét abban a sötét helyiségben voltam, ahonnan elindultam. A változás csupán annyi volt, hogy az ajtó, amibe nemrég beléptem folyamatosan halványodott, majd nem sokkal később el is tűnt.

Tudom, hogy sietnem kellene, de nem megy. Át kell gondolnom a dolgokat, amit Dean mondott. Mire gondolhatott, amikor azt mondta, hogy jobban szenvednék akkor, ha nem gázolt volna el? Egyeltalán felfoghatatlan, hogy ő ütött volna el. Remélem jó oka volt rá.

Mit értett azon, hogy „amit a kórházban tettem…”? Csak nem azt akarta mondani, hogy ő gyújtotta fel a fél termet? Pusztán, mert nem tudott uralkodni az érzelmein? Vagy ez is valamiféle képesség? Talán tűzgyújtó lenne, vagy mi a csuda? Túl sok a megválaszolatlan kérdés. Ha tűrhető állapotban leszek, mikor felébredek, kérdések ezreit fogom rázúdítani.

Ezeken a dolgokon rágódom, amikor fontosabb teendőm is akad.

- Anonymus, mennyi ideje vagyok már itt?

Hát körülbelül egy órája. A valóságban 2 és fél napja. Úgyhogy nem ártana kicsit sietni. Tudom, hogy most sok minden zavaros, de idővel mindenre fény derül, persze, ha lesz idővel.

Igaza van, sok mindent nem értek, viszont nem akarok még több időt elfecsérelni. Odaléptem a „Múlt” feliratú ajtó elé és kinyitottam. Az örvény nem jött értem, helyette elkezdtem lebegni és vészjósló, fekete köd borított be. Hirtelen szorítást éreztem a szívem környékén, majd egyszer csak megállt életem örök pumpája. Nem tudtam mi történt velem. Aztán pár másodperc múlva ismét éreztem, ahogy a vér újra sebesen tör utat magának az ereimben. Szóval ezt hívják halál közeli élménynek. Hát nem egy kellemes dolog. A sötétség, ami eddig körbefogott, kezdett világosodni és újra éreztem, ahogy a nyugtató örvény magához ölel. Mikor a forgás véget ért kicsit émelyegtem, de megpróbáltam figyelni a körülöttem lepergő eseményeket.

Ezúttal nem ugrottunk éveket az időben. Valószínűleg nem sokkal a balesetem előtti történéseket láthattam. Ismét a Gray villában voltam, pontosabban a nappaliban. Ott volt Bella, Dean, Alec és Chris. Látszólag nagyon elmerülten beszélgettek. Végre meghallottam csodálatos hangjukat is. Leültem szerelmem mellé és újból megpusziltam.

- Bella, szerinted elhívjam vacsorázni? Vagy bulizni? Vagy beszélgetni egyet? Vagy…

- Dean, nyugodtan elhívhatod bárhova. Nem fog nemet mondani.

- De azt mondtad, hogy bulizni megy a barátnőivel.

- Miattad még azt is lemondaná.

- Nem hiszek neked. Még akkor sem, ha tudom, hogy mindig igazad van.

- Fiam, - szólt Chris – egy próbát megér. Ahogy elmesélted, hogy milyen lány, nem hiszem, hogy visszautasítana.

- Alec, te mit mondasz?

- Hát öcskös szerintem, még várj vele egy kicsit. Ha egyből egy vacsorával indítasz 70%, hogy túl gyorsnak fogja tartani a tempót. Kezdésnek az is elég, ha közeledsz felé, beszélgettek, megismeritek egymást, hazaviszed vagy ilyesmik.

- Tehát ma este semmiképp se?

- Ne. Bár lehet, hogy ő a maradék 30%-ba tartozik. Nem azt mondom, hogy ne hívd fel, de ne vacsizni vidd.

Sajnos nem hallhattam többet a beszélgetésből, mert újra az örvényben voltam. Remélem még nincs vége. Pár pillanat múlva a Black House előtt álltam, előttem négy ismeretlen csávó.

- Anya mondta, hogy ma kivételesen éjfélkor kezdenek. Valami gikszer volt és csak arra tudják visszaállítani a rendszert. Nézzétek, ott a papír az ajtón. Mi lenne, ha mi azt szépen leszednénk innen… - majd egy mozdulattal letépte a lapot –… és ezt raknánk a helyére?

Előhúzott a zsebéből egy újabb papírt, amin ez a felirat volt:

Bocsi mindenkinek, de a bulit áttettük a jövő hétre… Ha valaki mégis bulizni akar, akkor két utcával arrébb lesz egy kisebb összejövetel… Gyertek a hang után...

- Szép volt Mark. A kis csitrik majd hozzánk jönnek, és végre bulizhatunk egy nagyot… Ha értitek, mire gondolok. – monda az egyik srác.

- Akkor itt végeztünk is. Irány haza és készítsük elő a terepet!

Ismét magával ragadt az örvény. Ez undorító volt. Nem is értem, hogy engedhettem, hogy elmenjünk azokhoz a… Mindegy. Ami volt, elmúlt. Már megint visszatértünk Gray-ékhez, amit cseppet sem bántam. Még mindig a nappaliban ültek. Mindenki, kivéve Dean.

- Bella drágám, mit látsz? – kérdezte Alec. Majd mindenki a lány felé fordult.

Én is részese lehettem a látomásnak. Igéző volt újból látni, amit ő lát.

Egy garázsban voltam a csajokkal és az előbb látott négy sráccal. Két fiú jött be az ajtón, majd bezárták maguk után.

- Akkor kezdhetjük is a bulit. – mondta az egyik újonnan érkezett és minden srác odaszegődött egy lány mellé.

Oldalra pillantottam és megláttam, amint húgomat ketten is tapizni kezdik és levetkőztetik, majd ők is megválnak a ruháiktól.

- Hagyjátok őt!- üvöltöttem, már-már hisztérikusan.

Próbáltam kiszabadulni Mark szorításából, de nem sikerült.

- Micsoda vadmacska! Gyertek fiúk, nálam van a legjobb husi! – mondta a srác és lerántotta rólam a ruháimat.

Hiába is akartam menekülni, vagy kiáltani, senki sem segített rajtunk. A többiek sem tudtak szabadulni. Potyogni kezdtek a könnyeim, és nem tudtam megakadályozni őket.

- Sssss, nyugi nem fog fájni. Annyira. – mindegyikük egyszerre felröhögött.

Nem láttam többet, de a fájdalmas sikításomat annál inkább hallottam.

- Dean! Gyere ide azonnal! – kiáltotta Bella kétségbeesetten.

Szerelmem egy pillanat alatt ért testvére elé.

- Mi a baj?

Alec, aki gondolatolvasó mindent látott, amit kedvese is. Két kezét Dean-hez érintette. Villámgyorsan láttam lepörögni magam előtt, amit az előbb.

- Ez… Ezt nem engedem. – mondta, majd kiviharzott.

A következő pillanatban már mindketten egy kocsiban ültünk, valószínűleg az övében. Ő ezerszer gyorsabban és eszeveszettebben vezetett, mint én szoktam. Láttam rajta, hogy nagyon kiborult, és akár a nézésével ölni tudna. A méreg csak úgy fortyogott benne. Bármelyik pillanatban kitörhetett volna, de nem tette. „Lassan” megérkeztünk ahhoz a bizonyos garázshoz. Láttam, amint a csajokkal fecsegünk, és egyre közelebb érünk a buli helyszínéhez. Dean lassítani kezdett, de nem állt meg. Már csak azt vettem észre, hogy én az út szélén fekszem elgázolva.

- Sajnálom. – mondta szerelmem.

Az örvény ismét magával rántott. Mikor szilárd talajon álltam, újra a kiindulási ponton voltam. A „Múlt” feliratú ajtó is eltűnt. Én pedig elmerültem a látottakon.